algiers 2010.02.10. 16:43

jardin d'essai

Hogyha El Mouradiából az Avenue Soujdani Boudjemaa-n a Hotel El Djezair előtt élesen jobbra fordulunk, és nem megyünk tovább egyenesen lefele az Avenue Franklin Roosevelten, majd egészen le a Didouche Mouradig és a főpostáig, akkor a Boulevard des Martyrson haladva egyik pillanatról a másikra gyönyörű kilátásban lesz részünk. A meredek domboldalon keleti irányba tekergő főút egy-egy kanyarában megpillanthatjuk Algírt a kikötővel, domboldalakra épült fehérre festett házaival, háttérben egy másik dombtetőn a Notre Dame d'Afrique katedrálisával együtt. Így érkezünk el a mártírok emlékművéhez (a Riadh el-Feth-hez), ehhez a kilencvenkét méter magas vasbeton emelvényhez, melyet a nyolcvanas években a kanadaiak építettek az algériai forradalom ismeretlen hősének emlékére. Sajnos szombat délután az építmény alatt található Moudjahid nemzeti múzeum épp nem volt nyitva, de a kilátást innen is megcsodálhattuk. Jópár teherszállító hajó konténerekkel rendesen megrakva kint várakozik elszórtan a kikötő körül, állítólag a sekélyebb vizek miatt egyszerre nem tudnak mind befutni.

Szerencsére nem volt olyan késő, négy óra körül még lehetett esélyünk ellátogatni a majdnem alattunk fekvő kísérleti kertbe, a Jardin d'essai-be. Már megállni is nagyon nehéz volt, ilyenkor hétvégén rengeteg család látogat ide, egy hely ahol végre szaladgálhatnak a gyerekek. Bár az utcákon is fociznak, játszanak, csak ott néha meg kell álljanak a forgalom miatt. A franciák kísérletezgettek még az 1830-as években, hogy kipróbálják milyen növények bírnák ki a helyi klímát. Jól sikerült a tervük, legalábbis a hatalmasra nőtt fikusz és platánsorok, bambusz meg pálma és kaktusz ültetvények átvészeltek majdnem kétszáz évet és még mindig zöldellnek. Legalábbis a kipusztult növényeknek nem akadtunk a nyomára. Kevés, ehhez hasonló nyugodt és szmogmentes helyre bukkantunk eddig a városban, ez a körülbelül két margitszigetnyi park viszont feltétlen megérte a kirándulást.

 

 

 

Kikötő a város közepén

Irányba állított antennák

A látogatókat itt is őrzik

Fikusz-sétány

A bejegyzés trackback címe:

https://algiers.blog.hu/api/trackback/id/tr361746838

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

algírpolgar 2010.02.10. 21:48:30

Kedves blogíró!

Magyarországon élő algériaiként örömmel olvasom az írásaidat. Ezúton is kívánom, hogy érezd jól magad a hazámban. Néhány hónapja élek Magyarországon, nagyon tetszik az ország, az emberek szimpatikusak. De a nyelv nagyon nehéz.

Várom a következő beszámolókat!

Sara 2010.02.11. 11:08:00

... ez nagyon jól sikerült! :) Többi fotó hol látható?

algiers 2010.02.15. 20:32:35

hamarosan elkészülünk a fotóalbumunkkal, küldjük majd a linket!

Jjudit 2010.04.12. 21:15:40

Gratulálok az íráshoz, és a szép fotókhoz! Szeretnék még többet, ebben a formában. Minden jót, JUDIT
süti beállítások módosítása