Ghardaïába nyugatnak kell elindulni Algírból. Nem a tengerparton, Tipasa felé, hanem a kissé délre tartó autópályán Blida irányába. Nem sokkal azután, hogy elhagyjuk a város vonzáskörzetét, lefordul az utunk délnek, a hegyek irányába. Itt már kétszer egy sávra szűkül és marad is végig: itt veszi kezdetét az egyes számú nemzeti főút. Ez az egyetlen, személyautóval is jól járható aszfaltozott út, mely a nigeri határ környéki kritikus szakaszt leszámítva komolyabb terepakadályok nélkül szeli keresztül a Szaharát. Bekapcsolja Algériát délről is (az időnként kétes üzleti tisztasággal bíró) afrikai vérkeringésbe, és köti össze Algírt Johannesburggal.

A négy naposra tervezett kirándulásunk során csupán 750 km-t tettünk meg ezen, az algériai szakaszon amúgy több, mint 2300 kilométer hosszú úton. (Budapest-Stockholm távolsága nincs kétezer kilométer!)

Nagyobb térképre váltás

A táj szemünk előtt változott a tengerközeli termékeny szántóföld-legelős részről előbb vadregényes hegyvidékké, majd egyre sivárabb és kietlenebb pusztasággá. Az Atlaszt egy keskeny szurdokon szeltük át, meredek hegyomlások és sűrű keménylombú erdők között. Ezen a környéken található az algíriak által is közkedvelt kirándulóhely, a Chrea Nemzeti Park. Emellett szintén eljöttünk, de sajnos megállni most nem volt időnk. A táblák útszéli majomveszélyre figyelmeztettek, a rohanásban azonban esélynük sem volt, hogy észrevegyük őket. A hegyek közül kibóklászva egy fennsíkra - az El Hadhab el Alia platóra - érkeztünk, ahol (mindenkinek ajánljuk, akik a későbbiekben erre az útra vállalkoznak) érdemes egy rövid pihenőt ejteni. A százötvenezres lélekszámú Djelfa nevű városka éppen félúton, Algírtól 300 kilométerre, 1200 méteren fekszik tengerszint felett. A majdnem sivatagi tájból erre a magasságra nemigen következtetnénk. De ne a városból kifelé menet, a főút jobboldalán található Grand Hotel El Naïli nevű impozáns szállodában fogyasszuk el a kávénkat - teánkat - szendvicsünket - csorbánkat - mesuinkat, ahogyan mi tettük, hanem válasszunk inkább egy szolidabb kis fogadót bent a városban. Igaz, hogy az említett hotel mosdója inkább kielégíti európai igényeinket, és a kultúrhelység falán hatalmas újkőkorszaki (5-6000 éves) djelfai sziklarajzok másolatai csodálhatók, árban és hangulatban is azonban többet nyerhetünk egy "családiasabb" hellyel. A vendégszeretet mindenesetre itt is kifogástalan volt, csak ne akartak volna annyi fogással kínálni... A mentatea viszont, mint minden étkezés után, itt is kihagyhatatlan.

Teára hív a djelfai Grand Hotel

Ha másból nem, az útszéli jelzőtáblák változásából feltétlen éreztük a megtett távolságot. A majomveszély-jelek a hegyeket jócskán elhagyva már lecserélődtek birka- és dromedárcsorda áthaladásra figyelmeztető táblákra. És valóban. Ezen a tájon más állatfaj nehezen is viselné a meleget. A harminc-harmincötfokos meleg innentől kezdve szinte végig állandósult. Az utolsó köves domb mögül is kikanyarodva, és néhány évszaktől függően kiszáradt, vagy sekély mocsárra emlékeztető lápot is magunk mögött hagyva érkeztünk meg a M'Zab-föld fővárosába, Ghardaïába.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.