algiers 2010.05.24. 20:35

Könyvajánló

Terror és kaland határán

Michael Mewshaw amerikai író elhatározta, hogy keresztülutazva az öt észak-afrikai ország tengerpartját, eljut Alexandriától Tangierig, és a kalandjaiból könyvet is ír. Vállalkozása többé-kevésbé sikeres volt. Elindulva Egyiptomból, Líbián és Tunézián keresztül, Algérián át Marokkóig valamennyi országon átutazott. Ám számos, előre nem tervezhető nehézség következtében nem végig a szárazföldön, hanem több helyen is repülőre szállva, utazását meg-megszakítva.

Jóllehet az író ismerte a környéket, Marokkóban és Tunéziában is járt már többször. Tunéziában például legutóbb a Csillagok Háborúja forgatásakor. Egy barátja javaslatára látogatta meg a sivatagi városkát: Tozeur-t, ahol a helyiek elmondása szerint egy film forgatása zajlott, a Star Wars cím alapján egy olcsó sci-fi-nek tűnt. Aztán, mikor este meg akart szállni a helyi Grand Hotel de l'Oasisban alig jutott el a recepcióig, mindenhol törpék nyüzsögtek körülötte. George Lucas szólt rá később, hogy bármi járatban is van arrafele, jobban teszi, ha odébb áll. Akkor jobbnak látta odébb állni. 
Mindezen ismeretek ellenére mégsem olyan egyszerű feladatra vállalkozott. Pláne, ha figyelembe vesszük vállalkozásának "nehezített fokozatú" térségeit, különösen Líbia és Algéria tekintetében, ahol nemhogy a turzimusra nincsenek berendezkedve, de még az országba való beutazás is meglehetősen körülményes. Hivatalosan ezekre a helyekre az ilyen jellegű kalandor-vállalkozás, a beláthatatlan kockázati tényezők miatt erősen nem ajánlott. Az egyik országból másikba való átlépés legtöbbször a túlzott bürokratikus és szigorúan ellenőrzött politikai rendszereknek köszönhetően rendkívül nehézkes. Az egyiptomi-líbiai határról például azért fordították vissza, mert hiába volt vízum Mewsahw útlevelében, hiányzott az útlevelének hiteles arab nyelvű fordítása. Márpedig a líbiaiak ehhez határozottan ragaszkodtak, a fordítását pedig egyedül a legközelebbi követségen hitelesíthették. Ezzel a problémával tehát egészen Kairóig kellett visszafordulnia.

Mewshawnak, kapcsolatai révén sikerült ügyesen szerveznie útját, minden országban kapott egy-egy helyi segítőt, kísérőt, akikre alaposan támaszkodhatott. Így jutott el olyan helyekre és került kapcsolatba olyan emberekkel is, ahová halandó utazó térképpel a kezében sem jut el és akikkel amúgy az utcán sétálgatva nem fut össze. Kalandjainak bizonyos része tervezett volt, de így is akadt jópár kiszámíthatatlan fordulata. Algériában járva például feltétlenül ragaszkodott hozzá, hogy interjút készítsen egy terroristával. Addig erősködött, míg helyi segítőjén keresztül csak sikerült összehoznia egy találkozót az Iszlám Üdvhadsereg (Armée Islamique de Salut) egy korábbi vezetőjével. Elmesélte, hogy a szervezete által végrehajtott merényletek miatt 1992-ben letartóztatták a hatóságok és egy szaharai koncentrációs táborba helyezték. Innen később megszökött majd éveken keresztül bujkálnia kellett, végül, miután konszolidálódott a helyzet amnesztiát kapott. Tulajdonképpen ennek köszönheti, hogy egy kocsi hátsó ülésén leülhettek beszélgetni és végül életben hagyta, hogy megírja a történetet.

A könyvben a legnagyobb hangsúlyt Algéria kapta. Ezt az algériai hatóságok is így érezték. Megjelenésekor a helyi vezető napilapban publikált kritika szerint a könyv nem más, mint "Amerika Algéria elleni propagandája, az ország lejáratása". Tény, hogy számos helyen konkrétan írja le az általa hallottakat, az Algéria "sötét évtizedére" vonatkozó hátborzongató eseményekről. Olyan autentikus szereplők mesélnek neki, akik maguk is részt vettek a körülöttük zajló véres eseményekben. Ez pedig kényes pontot jelent abban az országban, ahol az emberek még maguk sem tudják pontosan, mivel is kell szembenézniük, ki, mikor és mit követett el, azok milyen következménnyel jártak. Talán túl közeliek még az élmények. Túlzónak tehát nem nevezhetjük, inkább az arányok tolódtak el kissé Algéria rovására. Tengeren túli (vagy európai) olvasó a leírtak alapján jogosan gondolhatja, hogy az országba való látogatás egyenlő lehet az életveszéllyel, hiszen miért látogatna oda, ahol az író is csak a szerencsének köszönhetően nem hagyta ott a fogát. Pedig éppen az író tapasztalatai azt is mutatják, hogy a szabályok betartásával és kellő körültekintéssel utazható, élhető a hely, még idegenek számára is. Hiszen amire a legnagyobb szüksége volna Algériának, az talán épp a nyitottság és nyitás, ami kimondatlanul ugyan de valahogy mégis érződik a levegőben. Kiszűrve a fejezetet végig átitató baljós veszélyérzetet, azért nyomot hagyott rajta az ország kulturális és földrajzi sokszínűsége. Látnivalókban nem kell szégyenkeznie, egyáltalán nem marad el az amúgy turistaparadicsomnak számító szomszédos Marokkótól és Tunéziától sem.

A könyv legnagyobb hiányossága, hogy nem kapunk választ az író személyes benyomásaira és az utazás tapasztalatainak összefoglalására. A marokkói kalanddal, egyben befejező országgal egyszer csak véget ér a történet. Számos kérdést talán önmagának sem válaszolt meg, hogy mi az, amit számára a leginkább jelentett, és legtöbbet adott ez a néhány hónap Észak-Afrika partjai mentén.

Michael Mewshaw: Between Terror and Tourism,
an overland journey across North Africa
Counterpoint, Berkeley 2010, 397 o.
 

Tariq Ibn Ziyad, a berber hadvezér 711-ben hétezer harcosával átkelt az Afrikát Európától elválasztó szűk szoroson, ahol súlyos csapást mért az ott uralkodó vizigótokra. Ezzel az arabok váltak Hispánia uraivá. Azt a helyet, ahol partra szálltak "djabel al-Tariknak", vagyis Tarik hegyének nevezték el a vezérről. Ebből a névből származik a hegy és a szoros mai elnevezése, mely spanyolul így hangzik: Gibraltár.

Sokan nem szeretik Marseille-t, Európához képest túl délinek tartják már, rengeteg bevándorlóval, nyüzsgéssel, kevésbé a megszokott francia városka képét festi. Mi nagyon vártuk már az indulásunkat. Utazásunkat az algériai hajótársaság Tariq Ibn Ziyad nevű tengerjáróval tettük meg, ami itt a legnagyobb hajónak számít 500 kocsira és 1276 főre jutó férőhelyével. Bár a mentőcsónakokat elnézve ennyi embernek biztos nem lenne helye. Meglepően gördülékeny vám- és útlevélvizsgálat után hamar a hajó fedélzetén találtuk magunkat. Ezen azért is lepődtünk meg, mert a helyi hatóságok szeretik igen aprólékosan végezni munkájukat ami persze időigényes. Részünkről fennakadást csak az okozott, mikor a hajót szerettük volna fényképezni. Ránk szóltak, hogy ez itt kifejezetten tilos, nagyongyorsan tegyük el a gépet. Nem sokkal később, a hajóról már senkit nem zavart (más kérdés, hogy odaát a Marseille-i oldalon nyugodtan lehetett a hajót fotózgatni). A legtöbb helybéli utasnak azért hosszadalmasabb volt a beszállás. Sok csomaggal, néha még megrakott utánfutóval érkeztek a hosszú útra. Valószínű ennek is volt köszönhető, hogy a tervezett indulást jócskán túllépve, mintegy négy és fél óra várakozás után hagytuk el a kikötőt, hogy húsz órányi hajóút után négy hónap Afrikában töltött időszakot magunk mögött hagyva újra Európa partjaira lépjünk.

A hajó védelme érdekében egy jókora katonai helikopter és jópár sirály kíséretében hagytuk el a várost, míg a délutáni fényekben teljesen el nem tűnt a Notre-Dame d'Afrique jól felismerhető, városból kimagasló kupolája. Mivel a jegyünkhöz hálókabin is járt, teljes kényelemben érezhettük magunkat, a tengerre néző ablakunk pedig felért bármilyen TV adással. A másnap délelőtti órákban akkora köd volt, hogy elképzelni is nehéz volt, valóban találunk-e partot északra. Európa közeledését csak a telefonunkba visszatérő térerő csipogása jelezte. Egyre javult az idő, If várának szigeténél már tisztán láttunk mindent. Azt is, ahogyan megérkezik hozzánk egy kishajón a marseille-i kikötő pilot-ja, ügyesen, menet közben a mozgó csónakról átszáll hozzánk, hogy benavigálja a nagyhajót a kikötőbe. Mint megtudtuk, erre több okból is szükség van. Sokkal nagyobb a hajóforgalom és komoly szaktudást igéynlő manőverekkel ő tudja pontosan, hogyan és melyik szabad kikötőhelyre fogunk beállni.

 Az európai Notre-Dame (de la Garde)

Jó volt újra földre lépni, európai levegőt szívni. Egészen más érzés délről megérkezni ide, mint egy francia kirándulás során ellátogatni a déli Marseille-be. Örültünk minden percének, legfőképp annak a szabadságnak, hogy bejelentés nélkül bárhova mehettünk. Ha úgy tartotta kedvünk, elutazhattunk akár egy környező városba (Avignonba például), vagy szabadon kirándulhattunk a közeli hegyekben (Provance-Alpok-Cote d'Azure régió lenyűgöző helyeinek egyikén). Két hetesre sikerült kirándulásunk így hamar eltelt. Eredeti visszautunkat néhány nappal korábbra terveztük. Akkor a francia komptársaság hajóján utaztunk volna Algírba. Nem fejezték be azonban időben a kocsi szervizelését, ami miatt Marseille-be jöttünk, így kénytelenek voltunk áttetetni visszajegyünket. Szerencsénkre a következő induló hajó négy nappal később ismét a Tariq volt. A hajó személyzete már megismert minket, újra élvezhettük algériai barátaink vendégszeretetét: a kitűnő fogásokat a hajó éttermében, mely járt a kajüthöz, a naplementét a hajó teraszán (ez sajnos le lett volna zárva a francia hajón), valamint Milito BL győzelmet érő, Bayern München ellen lőtt góljait a klubterem nagytévéjén.

További két jó hírünk: a kertben újra felfedeztük a hetek óta eltűnt házi teknősünket, továbbá, hogy megérkezett a január végén megrendelt Peter Justesen szállítmányunk. Még szerencse, hogy semmi romlandót nem rendeltünk, a borok meg idővel csak nemesednek...

Május 10-31. között 11. alkalommal rendez kulturális fesztivált az Európai Unió Algírban. A sokszínű program összeállításában 17 ország vesz részt: az egyes tagállamok egy-egy napra szervezik meg az eseményeiket.

Filmvetítések, koncertek táncelőadások közül válogathatnak az érdeklődők, valamennyi esemény látogatása ingyenes. A programsorozat javarészt zenei előadásokból áll majd, de többek között a magyarok és olaszok napján táncműsor is lesz terítéken. Az EU elnökséget ellátó Spanyolország flamenco-jazz esttel készül, utána pedig Hannes Stöhr Egy nap Európában (One day in Europe) című filmjét vetítik. A Galatasaray-Deportivo BL döntőt középpontba állító film apropója - amellett, hogy egy epizód erejéig feltűnik benne Scherer Péter is -, hogy idén Algériában is központi szerepet kap a foci. Az emlékezetes Egyiptom elleni selejtezőt megnyerve 1986 után újra kijutottak a világbajnokságra. Nem úgy, mint mi. Kicsit erre is emlékeztet a magyarok által szervezett napon (május 28-án) bemutatott Puskás Hungary című dokumentumfilm. Almási Tamás 2010-es filmszemlén legjobb dokumentum film-díjjal jutalmazott alkotására igen nagy az érdeklődés, annak ellenére, hogy eredeti nyelven és angol felirattal vetítik majd. Nem is csoda. Puskás neve ismerősen cseng az egész országban, szinte minden helybélinek ez a név ugrik be először, mikor említjük, hogy magyarok vagyunk. Aznap, a filmvetítés után a 4 for Dance nevű formáció népi folklór és modern tánczene humoros ötvözetét adja elő.

Egyéb érdekességek is várhatók! A csehek klarinételőadását megleőzően sokak nagy kedvencét a, Krtek ve městě-t (Kisvakond a városbant) hozzák el ezúttal az északafrikai gyerekek örömére. Az osztrákok Netnakisum nevű vonós triójukat a románok pedig Gong de Sibiu című bábjátékukat mutatják be Algírban.

A programok helyszíne a Riadh El Feth-en található Ibn-Zeydoun kultúrterem. Részletes programot (az esemény honlapjának hiányában) az érdeklődőknek megküldjük.

süti beállítások módosítása