Hogyha El Mouradiából az Avenue Soujdani Boudjemaa-n a Hotel El Djezair előtt élesen jobbra fordulunk, és nem megyünk tovább egyenesen lefele az Avenue Franklin Roosevelten, majd egészen le a Didouche Mouradig és a főpostáig, akkor a Boulevard des Martyrson haladva egyik pillanatról a másikra gyönyörű kilátásban lesz részünk. A meredek domboldalon keleti irányba tekergő főút egy-egy kanyarában megpillanthatjuk Algírt a kikötővel, domboldalakra épült fehérre festett házaival, háttérben egy másik dombtetőn a Notre Dame d'Afrique katedrálisával együtt. Így érkezünk el a mártírok emlékművéhez (a Riadh el-Feth-hez), ehhez a kilencvenkét méter magas vasbeton emelvényhez, melyet a nyolcvanas években a kanadaiak építettek az algériai forradalom ismeretlen hősének emlékére. Sajnos szombat délután az építmény alatt található Moudjahid nemzeti múzeum épp nem volt nyitva, de a kilátást innen is megcsodálhattuk. Jópár teherszállító hajó konténerekkel rendesen megrakva kint várakozik elszórtan a kikötő körül, állítólag a sekélyebb vizek miatt egyszerre nem tudnak mind befutni.

Szerencsére nem volt olyan késő, négy óra körül még lehetett esélyünk ellátogatni a majdnem alattunk fekvő kísérleti kertbe, a Jardin d'essai-be. Már megállni is nagyon nehéz volt, ilyenkor hétvégén rengeteg család látogat ide, egy hely ahol végre szaladgálhatnak a gyerekek. Bár az utcákon is fociznak, játszanak, csak ott néha meg kell álljanak a forgalom miatt. A franciák kísérletezgettek még az 1830-as években, hogy kipróbálják milyen növények bírnák ki a helyi klímát. Jól sikerült a tervük, legalábbis a hatalmasra nőtt fikusz és platánsorok, bambusz meg pálma és kaktusz ültetvények átvészeltek majdnem kétszáz évet és még mindig zöldellnek. Legalábbis a kipusztult növényeknek nem akadtunk a nyomára. Kevés, ehhez hasonló nyugodt és szmogmentes helyre bukkantunk eddig a városban, ez a körülbelül két margitszigetnyi park viszont feltétlen megérte a kirándulást.

Kikötő a város közepén

Irányba állított antennák

A látogatókat itt is őrzik

Fikusz-sétány

A városban az internetes előfizetés ügyintézése a következőképp zajlik:

Az egyetlen szolgáltató, az Algerie Telecom irodája szerencsére a közelünkben található, az autópálya mellett. Adótornya a kis domb tetején még az erkélyünkről is látszik. Egyszerre szolgáltat (legalábbis próbál) telefont, tévét és internetet. Volt korábban egy másik internetes cég is, de az erősebb konkurencia egyszerűen megette.

Az irodában, jóllehet elég nagy a tömeg és mindenki vár valamire, vagy valakire, határozott léptekkel oda kell menni a sarokban ülő ügyintéző hölgyhöz. Több asztalnál többen is foglalkoznak ügyfelekkel, ám olyan apróságokkal, mint sorszámhúzás, még ha ki is lenne építve a rendszer, kár lenne foglalkozni. Kedvesen elmondják milyen formanyomtatvánnyal és milyen dokumentumokkal van egyáltalán esélyünk leadni a megrendelésünket. Jobb esetben elég lett volna az útlevél, egy igazolás, és némi készpénz. Sajnos azonban ennyire egyszerűen mégsem ment a dolog. Kiderült, hogy valamilyen oknál fogva az utóbbi időben (néhány hete, hónapja, ki tudja) új céges internetes előfizetéséhez csak csekkel engednek fizetni. Ennek igénylése egy külön történet, egyenlőre nem részletezzük... ma még úgy látjuk, hogy bankrendszerük az internetesnél is kaotikusabban működik... Nem adtuk fel, azt hittük sikerült kicselezni őket és egy kollegánktól kértünk (volna) kölcsön egy ilyen csekket. Ám ekkor sem jártunk sikerrel. Mikor mondtuk, hogy csekkel jöttünk kicsit zavarba jöttek, a papírjainkat több vezetőjükkel együttesen is áttanulmányozták. Sikerült is kisütniük, hogy azért ez így még nem jó, kell egy rezidens kártya is. Még mindig nem adtuk fel. Két nappal később rezidens kártyánkkal a zsebünkben (amit egy hónap után simán megkaptunk) újra elindultunk a dombtetőre. Sajnos azonban kiderült, hogy a kölcsön csekk fedezetlen, valami miatt a kiállító bank megszüntette a hozzá tartozó számlaszámot (valószínű mert néhány hónapja nem volt pénzforgalma kollegánknak). Ekkor új trükkhöz folyamodtunk.

Újból - ezúttal már az egyik vezetővel - tárgyalásokat indítottunk: szeretnénk egy új, privát telefonvonalat rendelni. Mi sem egyszerűbb ennél. Lehet készpénzzel is fizetni, sőt minden szükséges dokumentumunk meg is van hozzá! Egyébként nagyon kedvesen, már ismerősként fogadtak, tényleg látszott rajtuk, hogy igyekeznek a kedvünkben járni. Azért rákérdeztünk (csak a biztonság kedvéért), hogy szerinte is csak csekkel fizethettük volna meglévő vonalunkhoz az internetet. Csodálkozva hümmögött, hogy ezt a hülyeséget meg ki mondta nekünk...

Továbbra sem adjuk fel! Igénylésünket leadtuk, folyamatban van. Mi úgy gondoljuk most náluk van a labda. Hetek kérdése és kiderül, ők is így gondolták-e? Akkor újra meglátogatjuk őket majd.

(Többször végigjárva a telekommunikációs irodaház jópár ügyintézőjének szobáját számítógépet csak néhány asztalnál fedeztünk fel. A mi ügyünk teljes dokumentációja pedig - számítógépes feldolgozás után - bekerült valami borítékba, amit az asztalon lévő irathalom alól vettek ki. A nevünket ráírták. Még egy nagy repülő-jel is volt rajta. Sorsa - ügyünkkel együtt - teljesen bizonytalan...)

Hívtuk volna csütörtökön a TV szerelőnket, hogy beállítsa a parabola antennánkat a kellő irányba és tudjunk fogni legalább néhány adót. Bár a rutinosabbak az otthoni csatornáikat hozták magukkal: megtartva régi előfizetésüket kihozták a dekódert Algírba, itt csatlakoztatták azt és kis bütyköléssel ugyan azokat pattogtathatják a tévéjükön, mint otthon. Mi nem akartunk ennyire rutinosak lenni. A helyiek azt mondták, kár az előfizetéssel bajlódni, ez itt nem így működik. Hívjunk szerelőt. Némi összegért elintézi, hogy ezer csatornánk legyen. A szolgáltatók (pontosabban eddig csak "a" szolgáltatót sikerült felfedeznünk) pedig úgy küzdenek ezellen, hogy bizonyos időközönként újra kódolják az adóikat, hogy mégiscsak találjanak valódi ügyfeleket.

Szóval csütörtökön hívtuk a szerelőnket, hogy kezdjen valamit tévénkkel, de csak csodálkozva és hitetlenkedve válaszolt, hogy "Nadehát asszonyom, hiszen ma van a meccs... Reménytelen!". Egy-egy fontosabb mérkőzés közvetítését pedig feltétlen kihasználja a tv társaság, ilyenkor van az átkódolás. A szerelők pedig utolérhetetlenek, annyi a dolguk. "És vasárnap?" - próbálkoztunk tovább. "Áhh... aznap van a döntő!"

Sajnos szerelőt még mindig nem sikerült hívnunk. Viszont valami történhetett a nagy össze-vissza állítások közben, mert csütörtök estétől bejön a Duna, meg egy csomó francia csatorna. Néhány helyi adó is, de a meccset sajnos egyik sem közvetítette. Így másnap a rádióból értesültünk:

Afrika kupa elődöntőjében: Algéria - Egyiptom 0-4

Algéria, miután a bronzmeccsen Nigériától is kikapott negyedikként zárta a kontinensbajnokságot.