A hosszabb szünet után nem csak mi, de a nyár is megérkezett Algírba. Az otthoni időjáráshoz hasonlóan, hirtelen lett nagymeleg itt is. Annyira, hogy az utcán néhány lépés megtétele után úgy leizzadunk, mintha kilométereket gyalogoltunk volna a sivatagban. Pedig tényleg csak néhány sarokról volt szó, mikor az első itteni pénteken bagettért szaladtam (volna) a jól bevált pékhez a Rue Aous Mohammed szélén. Sajnos nem jártam sikerrel, mint ahogy három nappal később hétfőn sem. Lehúzott redőnyök, és nem csak a boulangerie ablakán, hanem a mellette levő kisközérten, sőt a két sarokkal odébb lévő boulangerie-nél is. Csak tüzetesebb vizsgálódással sikerült megállapítani (és a kis felragasztott cetlit megtalálni), hogy néhány hónapra még a pékeknek is jár a szabadság. További izzadságos munkába telt, mire a környék távolabbi utcáit is bejárva és az elsajátított francia nyelvtudásom fortélyait kihasználva kenyérre leltem. Persze nem pékre, csak egy másik magasin-ra, ahol szerencsémre még éppen nem fogyott el a bagett. Amiből ha kettőt veszünk, másnapra biztos, hogy kiszárad legalább az egyik, ha viszont csak egyet, akkor az meg azért kevés, mert már a hazaúton elfogy a csücske, negyede, fele.

Örömmel vettük tudomásul viszont, hogy szomszédunk, Yusef felújította cukrászdáját. A nyitást szombatra ígérték - mesélte boldogan a szemközti illatszer árus, mert hogy lecserélték a régi sütőgépet egy újra. Abban csak reménykedtünk, hogy ehhez nem kellett főfalakat mozgatni az épületben, és simán megy majd az átállás... (És nem úgy, mint ahogyan arról már beszámoltunk egy rosszul sikerült sütőgép-csere kapcsán.) Ezzel azonban semmi gond nem volt, csak némi áramszünet zavarta meg a nyitás napját, úgyhogy némi késéssel újra megkóstolhattuk a croissont meg a pain au chocolat-t. Valóban megérte az idő és a csere! Minden eddiginél finomabb sütiket ehetünk mostantól a szomszédban. Yusef elárulta még, hogy nemsokára házasodik, nászutukat pedig Magyarországra tervezik.

A hőséggel a tűzesetek is megszaporodnak a városban. A kép az ablakunkból készült, a szomszéd ház szerencsére nem égett le végül (teljesen).

A jóidővel együtt pedig a tenger is melegszik. Egyre gyakrabban látogatjuk mi is a strandokat. Egyenlőre a várostól keletre fekvő Aïn Taya község melletti Deca Plage-on jártunk, már többször is. Érdemes korán indulni, lehetőleg nyolc előtt, hogy még a hétvégére is jellemző reggeli forgalmat megúszva, időben kiérjünk. Fél kilenc körül szinte üres a part. Ilyenkor a víz is frissebb, napernyőt (kétszáz dínárért) meg a homoktól védő vászon ponyvafalakat (szintén kétszáz dínárért) simán kapni még. Lehet persze saját eszközökkel is dolgozni, mi például beszereztük már a tengerparti zöld-fehér csíkos nyugágyunkat, amit lapjára csukva hozunk minden alkalommal magunkkal. Igaz, ennek újbóli három-dimenzióssá alakításához kevésnek bizonyul a műegyetemi diploma, és valami mindig kifordítva, csálé marad rajta. Némi nehézségek árán (és ekkorra már nem is bánjuk annyira, hogy újra leizzadva) sikerül a vízbe is bejutni.

Nemcsak azért szeretjük jobban ezt, a helyiek által is közkedvelt partszakaszt, mert a várostól keletre való fekvésének és a széljárásnak köszönhetően lényegesen tisztább vízű a nyugatra fekvőktől, hanem mert szinte minden kényelem és kiszolgálás elénk jön. Ha kicsit megszomjazunk, mindjárt otterem egy helyi kisfiú, aki kezében faszénmelegítővel fűtött szamoárjából kínálja a teáját. Utána, ha kicsit meg is éhezünk, választhatunk a paradicsomos ízesítésű lepényszelet (még szintén meleg), vagy a lekváros bukta közül - helyi árus hozza ezeket is kézhez. És az egészért nem fizettünk többet tizenöt dínárnál! Ehhez képest a napernyőket kicsit drágán mérik. Igaz, apróbb szépséghibája strandszakasznak a wc és zuhanyzó kissé keletiesebb kivitelezése. Viszont legalább az is van. 

Dél, fél egy körül már készülődünk haza, hogy kocsinkban a légkondicionáló funkciót bekapcsolva a legnagyobb melegben araszoljunk visszafele a városba a rövid, ámde ilyenkor igen sokáig tartó útunkon. Még így is érdemesebb hazajönni, mert a strand már nagyon megtelik, a nap meg árnyékban is kezd elviselhetetlenné válni. A tizenhárom húszas müezzin fülbemászó hangját általában már otthon hallgatjuk szombat délután.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.