Hogyha Algír Afrika Marseilles-e, akkor Kairó Afrika Párizsa. Közel húszmillió lakosával a legnépesebb város a kontinensen. Kirándulásunk mégis felüdülés volt, a rengeteg látnivaló kárpótolta a fáradalmakat. Az Air Algerie négyórás repülőútja után érkeztünk meg a városba. Ennyi idő alatt haza is értünk volna, ehelyett viszont majdnem keresztülszeltük Észak-Afrikát.

Igaz, hogy az országban szinte mindenki beszél angolul, viszont közel sem annyira jól, mint Algériában franciául. Alig léptünk le a repülőről, már jöttek a helyiek, érdeklődtek, hogy melyik országból jöttünk, hadd segítsenek. Akár szeretnénk, akár nem, elvisznek bennünket taxival, sőt. Megszervezik a teljes programunkat, körbeutazzák velünk az országot, megmutatják a látnivalókat Alexandriától Luxorig. Az itt töltött néhány napban ezért nem is mertünk komolyabb társalgásba merülni egyetlen taxisofőrrel sem, gyanús volt, hogy kifejezetten bizonyos hátsó szándékkal tesznek fel kérdéseket. A taxikat illetően úgy vettük észre, hogy három alapvető dolognak feltétlen működnie kellett a boldoguláshoz. A legfontosabb a duda, a második, hogy letekerhető legyen mindkét első ablak, a harmadik pedig, hogy hangosan szóljon benne a helyi sláger. Egy kiegészítő van még, de ez nem mindig alapfelszereltség: a szőrmeborítású műszerfal elől. A város kora reggeltől késő estig zajos. Folyton dudálnak, akár meglátnak valakit, akár nem, akár összeütköznének, akár nem, az okát sehol nem tudtuk felfedezni. Azt hittük volna korábban, hogy Algírban vannak dugók. A kairói nyüzsgéshez képest hétvégi csöndes forgalomnak számít egy-egy algíri forgalmas nap. Többsávos autópályák mindkét irányban tömött sorokkal, három-négyszintes útkereszteződések, egész városrészt átszelő felüljárók véget nem érő kocsisorokkal.

Ugyanakkor végre kicsit fellélegezhettünk, nyugodt lélekkel sétálgathattunk az esti órákban is a városban, társasági életnek sem voltunk híjján. Végül csak engedtünk a nyomásnak és az utcán tett néhány lépés után bennünket leintő taxissal elvitettük magunkat a legfontosabb helyekre a városban. A rengeteg képből a legérdekesebbeket töltöttük fel.

 Kilátás a Nílus partján

Lakótelepek, ameddig a szem ellát

A citadella 

Kilátás és szmog

Az Ibn Tulun mosque

 Mindenféle piramisok:

A Khan el-Khalili bazársoron:

Eredeti és kevésbé eredeti árucikkek.

Az elmúlt napokban igencsak felgyorsultak az események, ezért jelentkezünk ilyen soká. Hirtelen azt sem tudjuk merre kezdjük, megpróbálunk sorrendben haladni. Múlt héten végig szakadt az eső, a hőmérséklet is nagyon lehűlt, végig pulcsi, kabát kellett. Ahogy közeledett a háromnapos szünet, úgy esett egyre többet az eső. Szombaton érkeztek meg a vendégeink, akiket elhoztunk a reptérről. Őket is a várakozásokkal ellentétes, kevésbé barátságos Algír fogadta. Hiába számítottak száraz, meleg helyre, épp az ellenkezőjét kapták. 14-én, vasárnapra terveztük a hivatalos március 15-i ünnepséget, mert aznapra könnyebben tudtuk meghívni az algírban élő, Magyarországhoz kötődő helyieket. Vacsorával készültünk, az előkészületekből mindenki kivette a részét. Jó nagy adag gulyáslevest főztünk, nagyobb fogadásokkor általában ezzel várjuk a vendégeket és ők sem bánják, ha minden alkalommal ezt kapják.

Vasárnap délelőtt még sétálni mentünk az újonnan érkezett vendégeinkkel a városba, mikor kaptuk a hírt, hogy a fogadás helyszínén (a ház meredek helyen, a tengerpart közelében van) az elmúlt napok esőzése lemosta a fél hegyet. Épp a házhoz vezető út támfalát törte át és döntötte le teljesen, úgyhogy autók nem is tudtak közlekedni rajta. Villany- és gázvezetékek szakadtak, első pillanatban úgy tűnt, hogy aznap este oda nem tudjuk megszervezni a vacsorát. Aztán gyorsan összeszedte magát a helyi tűzoltóság, és a közterület fenntartók, összetoldozták annyira az utat meg a közműveket, hogy többé-kevésbé helyre állt a rend. Szerencsére nem kellett átszervezni más helyre/időpontra/alkalomra az egész társaságot, így az összejövetel nagyon jól sikerült, sokan eljöttek. A gulyásból meg olyan mennyiséget sikerült főzni, hogy még ma is azt ettük (pedig boldogan szedtek többször a vendégek is maguknak).

Hétfőn szintén újonnan jött vendégeinket kísértük körbe a város érdekesebb helyein, ahol jópár fotó is készült. Egyben ezt az elmaradásunkat is pótoljuk, hiszen számos helyről beszámoltunk már, de a látvány még hiányzott (Főposta, Május 1 piac, a Rue Didouche Mourad házai). Íme.

Algír - az utcán

 Parkolási problémák a városban...

A képről sajnos hiányzik a ház, a Didouche Mourad alsó részén lévő telek évek óta foghíjas. Egykoron pék lakott az épület földszinti lakásában, a termékeit frissen sütötte házi sütödéjében. Gondolt egyet - valószínű elég nagy volt a forgalma - és megvette magának a nagyobb kemencét, ehhez azonban már nem volt elég nagy helysége. Hogy beférjen az új gépével, egy-két falat odébb mozgatott a lakásában, úgy látszik azonban a statikus véleményét nem kellett kikérnie előtte. Valószínű tartó pillérekhez nyúlhatott, mert utána összedőlt az egész ház. Személyi sérülésekről és a pék sorsáról nem tudunk, a felújításon viszont már egy ideje dolgoznak...

A főposta épületét még nem értékesítették. Kívülről...

és belülről.

Lépcsőházba pillantva

 Otthonról is ismerős lépcsőház egy-két személyes lifttel.

Lejjebb postaládasor.

Az algériai bicikliszövetség. Ittlétünk alatt egyetlen biciklistát láttunk, küzdött épp az egyik domboldalon felfelé. Állítólag félnek a bicikliktől.

A Május 1. piacon

Pacalnak való friss birka-belsőségek.

A feje is vihető. (Köjál ellenőrzés előtt...)

Friss halak és rákok bent,

és kint.

Gyümölcs és olivakínálat.

Délkörül már elfogynak a zöldségek.

Heti kedvencünk

Városszéli Foryota műhely Mercédesszel és Isuzuval

Néhány szóban és képben az itteni, 1964 óta érvényben lévő fizetőeszközről.

Legkisebb egység, bármilyen furcsa is, az egydínáros. Kisebbel, ennek váltópénzével nem találkoztunk, ezzel is csak ritkán. A hátoldalon látható baráti kézfogás alatt felismerhetetlenül homályba vesző épület. Mérete körülbelül ötforintosnyi.

Az ötdínárossal sem túl gyakra futunk össze. Jóval, aránytalanul nagyobb a többihez képest. Hátoldalán szocreál stílusú kézfejet formáló alakzat, egyfajta láng-stilizációt tartva a magasba. A ragyogást árasztó szimbólum közepén az elmaradhatatlan félhold, benne csillaggal. A körív két alsó ívén felismerhető fogaskerék- és búzakalászfej-részlet.

Bagett alapegység. Gyakori fizetőeszköz, kedvencünk a fent látható, régebbi típusú kivitele. A gyönyörűen kidolgozott tízoldalú változat azonban idővel sajnos eléggé megkopik - a formáját viszont még így is őrzi, tenyerünkben gyorsan felirmerhető. A hátodlali szövegrész fordításán már dolgozunk! Az új - aluminium változat túloldalát ragadozómadár feje díszíti. Külön említést érdemel a számok jellegzetes stílusú írásmódja.

A pénztárcánkban ebből van a legtöbb. Klasszikus, kétféle fémből összeillesztett változat. Szintén érdemes egy pillantást vetni a számokra. Mintha kígyó és karperec formálná a kettest és nullást. Hátoldalán az egykoron az algériai Szaharában is gyakran előforduló bőgő oroszlán, mára az egyre jelentősebb elsivatagosodás miatt jócskán délebbre húzódott. Emlékét őrzik.

Ebből majdnem ugyanolyan sok van a pénztárcánkban, mint a húszasból. A legnagyobb gondunk, hogy igaz, a színe inverz, de mérete éppen akkora, mint az előzőé, ezért folyton összetévesztjük. A számjegyek a tízesen is felismerhető stílusjegyeket tükrözik. Hátoldalon ügyes Algéria-térkép, összevariálva a vissza-visszatérő félholddal és csillaggal.

A zsebemben mindig ezt keresem, helyette általában 20-asra akadok, jobb esetben 50-esre. Nagyon megszerették a helyiek, mióta felváltotta papír elődjét. Abból nagyon kevés van forgalomban, mi is csak foszlányaival találkoztunk. Időtállóbb új változatának számlapja nehezen felismerhető. Egy darabig azért eltartott, mire rájöttem mit jelent a pálmafa és az egymásra kacsintó lófejek együttese. Hátoldalán az arab telivér feje.

Egy dínár értéke két forint. Legközelebbi bejegyzésünkben a papír változatokkal jelentkezünk!